Két eszközt fog a kezébe kapni:
- Az igényeihez illeszkedő raktározási tervet, melyet az elvárt működéséhez optimalizálunk. Mellé pedig a szükséges raktártechnikai eszköz listáját teljes specifikációval
- A tervhez kapcsolódó kész tender kiírást, mellyel a raktár-logisztikai eszköz értékesítőket/beszállítókat tudja megversenyeztetni.
„Nem korai még raktározási tervről beszélni?”
Bizonyára már Ön is hallott olyan esetről, amikor csak a beruházás végén derült ki, hogy 15-20 cm-rel kellet volna csak a falakat kijjebb húzni, és máris egy teljes állványsorral több fért volna el a raktárhelyiségben. Egy bérraktározással foglakozó cégnél pedig nem mindegy, hogy hány rakathely fogja kitermelni a teljes beruházás költségét.
Vagy amikor elkészült az épület, az állványokat is beépítették, s hidegzuhanyként érte a megrendelőt az a tény, hogy az állványsorok közötti folyosó szűk lett. Csak egy kisebb osztályú targonca fért el benne, mely a legfelső rakathelyeket már nem tudta kiszolgálni. Hiába tervezték előre, hogy 6 m magasságra is szeretnének 1 tonnás rakatokat betárolni, erre már nem volt mód. A legfelső polcok csak porfogónak voltak jó. Képzelheti, micsoda bonyodalmakat okozott, hogy a gyártósor kiszolgálásához jó előre kiszámolt szükséges rakathely mennyiségből 23%-al kevesebb volt csak kihasználható. Ők sajnos, nem vették figyelembe a betervezett targonca maradék teherbírását.
Máskor az a teljes világítási rendszert és a légbefúvó rendszert kellet áttelepíteni, mert pont az állványsorok fölé és nem a folyosókba kerültek. Tűzbiztonsági szempontból sem mindegy, hogy a fűtési eszközök (pl. a feketén sugárzók) a folyosók vagy éppen a rakathelyek fölé kerülnek-e. És számos „apró” dolog, például kapcsolószekrény, tűzcsap, esővíz elvezető, egyéb szerelvény rossz elhelyezése okozhat felesleges idegességet, energiát, időveszteséget, és - nem utolsósorban - költséget.
Sokszor tényleg, csak pár centiméteren múlik, hogy a végeredmény ne térjen el a tervektől. És ez a pár centiméter sokmillió forintos gazdálkodási problémákat előzhet meg.
Ha például 1.000 rakathelyre számítottak a projekt indulásakor, s a kivitelezési fázis végére csupán 700-at lehetett beépíteni, mindjárt az eredetileg tervezett megtérülés is 2 évről 3 évre nyúlt ki. Ugye, nem mindegy, hogy az Ön, illetve cégének a pénze, hol van 1 teljes évig. Még csak azt várja, hogy megtérüljön, vagy már profitot termel. Banki finanszírozás esetén pedig az extra hitelköltségek súlyosan megnehezíthetik a gazdálkodását.
A kulcs csak egy apró szemléletváltás…
„A raktár köré tervezett épület”
Csupán a szokásos tervezési sorrend megváltoztatására van szükség.
- Először a gyártósorhoz, illetve a tervezett raktári kapacitáshoz kell rakathelyet kalkulálni, az esetlegesen felmerülő pufferekkel együtt.
- Majd a tárolandó anyagok minőségi jellemzői és azok felhasználási menetéhez illeszkedő raktározási módszer kiválasztása.
- Ezt követi a polcrendszer típusának kiválasztása, méretezése.
- Csak ezután a kiszolgáló eszközök (gépek, targoncák, stb.) specifikációs felsorolása, a szükséges kiszolgáló- és manipuláló tér meghatározása.
Egyszóval, a kiszolgáló gépek, az állványrendszer és az épület összhangjának a megteremtése, az elsődleges kulcsfunkciókból kiindulva, a kiszolgáló egységek és a „csomagolás” irányába.
Ezek ismeretében érdemes az építészeti tervet pontosítani, s csak ezek után az épületgépészeti terveket elkészíttetni.
Ahogyan egy úri szabó is először az elkészítendő ruha funkcióját („Milyen alkalomra lesz?”) kérdezi meg, és csak azután vesz méretet, és készíti el a „műt”, mi is ezt az utat ajánljuk Önnek. Ugye, Ön is egyetért abban, hogy egy raktár tervezése inkább hasonlít egy méretre szabott, egyedi öltöny elkészítéséhez, mintsem konfekcióöltönyök próbálgatásához. 
Mi nap, mint nap készítünk ilyen egyedi terveket, így esetleg olyan dolgokat is meglátunk, amit Ön nem biztos, hogy észrevenne. Ezért, akár még extra megtakarítást is elérhetünk az Ön által tervezetthez képest.
Így lesz Önnek segítség a
Raktár-logisztikai Beruházás Előkészítő Terv
Ez a „személyre szabott” terv a jelenlegi, illetve tervezett - gyártási, raktározási, értékesítési - folyamatokból indul ki és a tervezési fázisban lévő beruházásához illeszkedik.
Hogyan készül, mi van benne?
- A terv elkészítését személyes konzultációk, a jelenlegi, illetve tervezett raktározási rendszer felmérése, vizsgálata előzi meg.
- Meghatározza termékei legoptimálisabb tárolási formáját.
- Összehangolja a kiszolgáló gépeket és az állványrendszereket.
- Összefoglalja azokat az átalakításokkal kapcsolatos feladatokat, a várható költségeket, előírásokat és szabványokat, amelyek ismerete nélkül az átalakítások kockázata rendkívül magas.
- Rámutat azokra a pontokra, költséghelyekre, ahol megtakarításokra van lehetősége.
Nem ismerni ezeket, a hatékonyságot hosszútávon befolyásoló kulcsinformációkat, sok-sok milliós, de akár több tízmilliós fölösleges kiadással, elhúzódó beruházással, ügyintézésekkel, könnyen elkerülhető bírságokkal és egyéb kockázatokkal terhelhetik az Ön által vezetett céget, annak vezetőit és alkalmazottait.
Azonban, ezzel a Raktár-logisztikai Beruházás Előkészítő Tervvel minden egyszerűbbé válik!
És ahogy már az elején is ígértem, íme, a másik eszköz, mely a beszerzési döntéseit fogja segíteni:
Tender Segéd
Az elkészült Raktár-logisztikai Beruházás Előkészítő Terv alapján egy kész listát kap majd kézhez.
Ebben benne lesz a szükséges raktári eszközök listája a hozzájuk tartozó specifikációkkal:
-
Raktár-logisztikai rendszer leírása
-
Raktár berendezési terv
-
Raktári állvány tervdokumentáció
-
Raktári kiszolgáló berendezések specifikációi
A Tender Segéddel Ön
- lényegesen könnyebben, biztosabban és persze gyorsabban tud kiírást készíteni, illetve választani az ajánlatok közül.
- Így biztosan azt fogja kapni a lehetséges beszállítóitól, amire tényleg szüksége van.
- Segít Önnek kiszűrni azokat az ajánlatokat, melyek nem az igényeihez illeszkednek.
- Egyúttal kiderül az is, hogy kik azok a potenciális partnerek, akik valóban az Ön igényeit akarják kiszolgálni, s nem pedig felesleges kiadásokba kényszeríteni.
Érdekli? Akkor lássuk…
Mennyibe kerül?
Tudjuk, hogy egy projekt tervezési fázisában az egyértelmű költségelemekre van szükség. Ha pedig már kivitelezési fázisba kerül a projekt, akkor meg pláne fontos a stabil költség elem.
Ezért, nem „ki tudja mi lesz a vége” típusú jutalékot határozunk meg, hanem egy egyértelmű, kalkulálható összeget fogunk megadni.
Mivel ez egy "személyre szabott" szolgáltatás, az ajánlatot konzultáció előzi meg. Az ott megismert megoldandó feladatok és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások függvényében Ön egy egyösszegű ajánlatot fog kézbe kapni.
Ugye, Ön is egyetért abban, hogy egy jól átgondolt logisztikai folyamat, párosítva az hozzáillő eszközökkel (raktári állványok, targoncapark, szoftver...), összetervezve az épülettel lényeges megtakarítást fog eredményezni.
És akkor még ne is beszéljünk, az így kizárható későbbi átalakítások, vagy finanszírozási extra költségek megtakarításáról.
Ha korrektnek találja az ajánlatunkat, akkor nincs más dolga, mint a „Kapcsolat” oldalon található elérhetőségünkön jelezni, hogy kezdjük el a személyes konzultációkat. »
Kérem, olvassa el, hogy mit írtak rólunk korábbi és meglévő partnereink!»
